Menü megnyitása

Gasztronómiai kalandozásoktól a Kistücsök Étterem konyhájáig

2014. június 30.

Csertő Richárd Mautner Zsófia vezetésével kalandozik a gasztronómia világában a Tehetség Piactér Program keretében.

Csertő Richárd a kecskeméti Vendéglátóipari Szakközépiskola szakács tanulója. A Tehetség Piactér Program keretében Mautner Zsófia gasztrobloggerrel és televíziós műsorvezetővel közösen kalandoznak a gasztronómia világában, és inspiráló találkozásaik során a modern konyhatechnológiai eljárások kibeszélése mellett izgalmas fogásokat is kipróbálnak munkaebédjeik alkalmával.

Richárd, hogyan, mivel telnek egy szakács-tanonc átlagos napjai?
Cs. R.:
A hétköznapjaim merőben eltérnek egy átlagos gimnazistáéitól. Amikor hazaérek, nem feltétlenül az az első dolgom, hogy evés után leüljek az asztalhoz, és magoljam a leckét, helyette megnézek pár szakmai videót, böngészem a gasztronómiával kapcsolatos blogokat és weboldalakat, sokszor már-már túlzásba vitt megszállottsággal. Csak ezek után veszem rá magam a tanulásra, a legfontosabb pedig a heti egy nap szakmai elmélet és gyakorlat. Erre egy ételkidolgozást készítünk, amely sokszor órákat vagy akár napokat is igénybe vesz. Nem feltétlen az étel bonyolultsága miatt tart ilyen hosszú ideig, hanem mert nem elégszem meg az elsővel, ami elém akad. Megkeresem a lehető legjobbat, és azt a saját stílusomra formálom. Ez hosszú folyamat, mondhatni ez a „heppem”. Minden ételt precízen, szépen, alaposan elkészíteni a legjobb tudásomat beleadva. Az iskolai teendőim mellett napi rendszerességgel járok kávézni és fesztiválokra, amiből nyáron szerencsére nincs hiány Kecskeméten.


 

Zsófi, te Magyarország egyik legolvasottabb gasztroblogjának vagy a szerzője, 2009-ben diplomata pályádat cserélted a gasztronómiára. Hogyan alakult ez a pályamódosítás?
M. Zs.:
Eredeti végzettségem szerint közgazdász vagyok, a 2000-es évek elején Európai Uniós ügyekkel foglalkoztam, de a főzés jelentősége és hagyománya az egész családomra jellemző. Kezdetben a gasztronómia csupán hobbi volt.  2008-ban New Yorkban éltem egy évet: ez mérföldkő volt az életemben. Megérintett az ott tapasztalt kulturális és kulináris sokszínűség, innentől kezdve autodidakta módon elkezdtem magamat képezni; gasztromédiát és szakirodalmat olvastam, főzőtanfolyamokra jártam. 2005-ben, brüsszeli diplomata éveim közepén kulminálódott a főzés szenvedélye. Annyira sok mondanivalóm lett a hobbimról, hogy szerettem volna valamilyen felületet, ahol ezeket kiírhatom magamból. Semmilyen pályamódosítási szándék nem állt a blog elindítása mögött, marketinges vagy brandépítési ambícióm sem volt, egész egyszerűen a saját örömömre elkezdtem megosztani a mondanivalómat a világgal. Ez olyan hamar olvasottá és sikeressé vált, hogy egyenes út vezetett  ahhoz, hogy négy év múlva arra a döntésre jussak; kipróbálom magamat ezen a pályán hivatásszerűen is.


Milyen típusú feladatokkal telik egy gasztroblogger átlagos munkahete?
M. Zs.:
A gasztrobloggerség nem hivatás vagy foglalkozás. Számomra a blog tette lehetővé azt a pályát, amit ma hivatásszerűen űzök, de magából a felületből közvetlenül semmilyen bevételem nincs, minimális hirdetés jelenik meg az oldalamon. A gasztroblog sokkal inkább a névjegyem, az általa jött lehetőségekre építettem a pályámat. Szakácskönyvszerző vagyok, az Ünnepi Könyvhét alkalmából jelent meg ötödik kötetem, emellett egy naponta megjelenő főzőműsort vezetek az RTL Klub-on. Napjaim nagy részét a televíziós műsor forgatása teszi ki. Amikor forgatási hét van, akkor készülök a műsorra, havonta nagyjából ötven receptet írok meg, amiket aztán a műsorban el is készítünk, emellett kellékeket, bevásárlólistát készítek elő. Ezen kívül számos magazinban publikálok, tehát jellemzően forgatok vagy írok, és persze főzök.

Hogyan kerültél kapcsolatba a Tehetség Piactér Programmal?
Cs. R.:
Szakoktatóm megosztotta egy közösségi oldalon a program felhívását. Miután kikértem a véleményét, arra jutottunk, hogy nincs veszíteni valóm, így hát belevágtam.
M. Zs.: Megkerestek a szervezők, elmesélték, hogy miről van szó, milyen típusú ügynek szeretnének megnyerni. Tulajdonképpen gondolkodás nélkül igent mondtam, mert az ilyen ügyek nagyon fontosak számomra.

Mi motivált, hogy részt vegyél a programban?
Cs. R.:
A tanulás! Szerencsésnek mondhatom magam, mivel a szakoktatóm próbál elrugaszkodni attól a tanmenettől, amit 20-30 éve tanulnak a szakácsok. Tanterven kívüli ételek elkészítése, új technológiák és alapanyagok megismerése az oktatás alapja, de ez számomra kevésnek bizonyult. Próbáltam elrugaszkodni attól, amit az iskolában csinálunk, új látásmódot akartam szerezni arról, hogy mi zajlik itthon a gasztronómia világában. Szerettem volna megtudni, hogy mi is az a „híres” magyar konyha, ami valójában most formálódik a szemünk előtt. Szerencsére pont az a szakma tetszett meg nekem, ami végtelen sok ötletet és kreativitást engedhet meg magának, így a határ a csillagos ég. Minden receptet nem fogok és valójában nem is akarok megtanulni, helyette szeretném megismerni az ízeket, az alapanyagokat és azok tulajdonságait és a modern technológiákat. Ezek birtokában már csak a fantázia szabhat határt a munkámnak, és ez a felismerés nagyon motiváló számomra.

Zsófi, téged mi motivált, hogy mentorkodást vállalj? Neked voltak-e meghatározó példaképeid, segítőid a pályádon?
M. Zs.:
Gasztronómiai pályámon nem volt ilyen segítőm, diplomata éveim alatt volt egy-két olyan kulcsember, akiktől ha nem is közvetlen szakmai mentorként, de munkamorálban és helytállás tekintetében nagyon sokat tanultam. Alapvetően azért vállaltam a mentorkodást, mert a most tanuló fiatalok lesznek a következő generáció, akik már azt a fajta új szellemiséget tudják a hétköznapokban is képviselni, amit én vagy az új gasztronómiai kultúra szeretne megmutatni. Nagyon szeretek fiatalokkal foglalkozni, és azt gondolom, hogy ha van olyan ambíciózus, elkötelezett fiatal, akinek csillog a szeme és céltudatos, azt kötelességünk felkarolni és támogatni. Ezen kívül, amit én tudok tenni egy mentorszerepben, hogy a fiatalnak megmutatom milyen utak, lehetőségek vannak, a szakmán belül melyek a hazai és külföldi trendek, tehát a saját tapasztalataimon keresztül megmutatom a gasztronómia világát. A fiatal így egy áttekintést kaphat, eldöntheti, hogy mit szeretne, mi az, ami a legközelebb áll az ő habitusához. Egy mentornak vagy felnőttnek az a feladata, hogy segítsen a fiatalnak az adott lehetőségekből kihozni a legjobbat. Emellett nekem is nagy élmény, különösen egy ilyen rohanós időszakban megállni és stratégiai perspektívából látni az egészet.

Mióta dolgoztok együtt Richárddal?
M. Zs.:
A program kezdete óta. Nagy lendülettel vetettük bele magunkat a közös munkába, két-három alkalommal találkoztunk, segítettem Richárdnak szakmai gyakorlati helyet találni a híres balatoni Kistücsökben, és azóta is folyamatos kapcsolatban vagyunk.

Mit ad számodra mentorként a közös munka?
M. Zs.:
Nagyon inspirálóan hat rám is, hogy megmutathatom egy fiatalnak, hogy milyen utak és lehetőségek vannak. Nagy öröm, ha sikerül rámutatnom, hogy például egy csirkepörkölt is, ha magas színvonalú technológiával készítjük el, hogyan tud egészen újszerű lenni. Tehát a tudás megosztásának, átadásának öröme az, ami nagyon feltölt és inspirál.

Milyen célt tűztetek magatok elé a program kezdetekor?
Cs. R.:
Az első találkozásunkkor körvonalazódott, hogy éttermeket fogunk meglátogatni. Stílusirányzatokat, trendeket ismertetett meg velem Zsófia, ami számomra nagyon nagy segítség volt, hiszen Magyarországon Budapest központú a gasztronómia és a vidéki városokban, így Kecskemét is, jószerivel csak tapogatóznak, és próbálnak túllátni a bécsi szeleten és a pörköltön. Ezen felül segített nyárra egy új gondolkodásmódú, innovatív helyet találni, ahol a gyakorlati időmet tölthetem.
M. Zs.: Valóban, a tervünk az volt, hogy Richárd kéthetente hétvégén felutazik Budapestre, és elviszem egy-egy olyan kulcsjelentőségű helyre, ahol egyrészt a gasztronómia újfajta szellemiségével ismerkedhet meg, másrészt egy ilyen közös étkezés keretében tudunk a felmerülő kérdésekről, ötletekről beszélgetni. Ezt folytatjuk a közeljövőben is.

Zsófi, mit üzensz az útkereső fiataloknak?
M. Zs.:
Három dolgot tartok nagyon fontosnak. Először is, dolgozzon minden típusú helyen ami egy kicsit is érdekli, keressen lehetőségeket szakmai gyakorlatra akár gyakornokként, ahol megtanulhat dolgozni, de nem csupán a munkamorálra gondolok, fontos a munka örömét is megtapasztalni. Mindenhova szívesen engednek be lelkes fiatalokat, ezért azt javaslom, hogy merjenek bekéredzkedni, jelentkezni, kipróbálni magukat. Az ambíció, a szorgalom, a nyitottság bármilyen pályánál elengedhetetlen. Emellett nagyon fontos, hogy tanuljanak nyelveket, ez a gasztronómiai pályán is kiemelten fontos, hiszen ma még itthon kevés korszerű tanulási lehetőség kínálkozik. Igazán gyorsan és hatékonyan az tud fejlődni, akinek van lehetősége arra, hogy külföldi tapasztalatot is szerezzen. Végül; merjenek kérni, kérdezni, bátran nézzenek körül, és legyenek nagyon nyitottak.