Menü megnyitása

Sokkal többet kaptam mint gondoltam volna

2014. augusztus 4.

Mentor és mentorált. Dehelán Júliával és Véglesi Julcsival beszélgettünk.

Dehelán Júliával, az IBM munkatársával és Véglesi Julcsival, a váci  Boronkay György Műszaki Szakközépiskola és Gimnázium tanulójával, a Tehetség Piactér Program mentor-mentorált párosával beszélgettünk önkéntességről, vitakultúráról és együttműködésük eredményeiről. INTERJÚ.

Juli, mi a feladatod az IBM-nél, mi mindennel foglalkozol egy átlagos munkanapon?
D.J.:
Hét éve dolgozom az IBM-nél pénzügyi területen, kockázatkezeléssel foglalkozom. Olyan ügyfelek elemzése a dolgom, akiket kiemelt kockázati besorolásuk miatt negyedévente vagy félévente újravizsgálunk. Egy napom úgy néz ki, hogy a délelőttömet magam osztom be, majd az Amerikában tartózkodó főnökömmel délután 1-2 óra körül telefonkonferenciás értekezleteken keresztül dolgozunk együtt.  Ilyenkor régiókra bontva tárgyaljuk meg a kiemelt kockázatú ügyfelek ügyeit.

Julcsi, neked gimnazistaként mivel telik a nyarad?
V.J.:
Ez az iskolaév számos kihívást tartogatott számomra, versenyek, felsőfokú nyelvvizsga, előrehozott érettségi, valamint közösségszervezői feladatok. Most végre sok időm van a barátaimra és különböző szabadidős tevékenységekre. Pár napja táncelőadásom volt, erre sokat készültem. Próbálom hasznosan tölteni a nyári szünet minden percét, jelenleg KRESZ-tanfolyamra járok.

Hogyan kerültetek kapcsolatba a Tehetség Piactér Programmal?
D.J.:
Az IBM-en keresztül, ahol kaptunk egy kör-emailt arról, hogy mentorokat keresnek a programhoz. Rögtön megtetszett az ötlet és a program, jelentkeztem rá.

V.J.:  Másfél éve jelentkeztem a Mathias Corvinus Collegium Középiskolás Programjába, ami az egyik legjobb döntésem volt.  Többek között rengeteg pályázati- és versenyfelhívásról tájékoztatnak, ezen keresztül jutott el hozzám ennek a programnak a híre is.

Juli, mit gondolsz, minek köszönhető, hogy a Tehetség Piactér mentorai között az IBM kollégái jelentős számban képviseltetik magukat?
D.J.:
  Az önkéntesség nálunk a céges kultúra része. Évközben is nagyon sokféle önkéntes tevékenységben veszünk részt. Egy külön honlapunk van, ahol megjelennek ezek a lehetőségek, a vezetők pedig bátorítják a munkavállalókat, hogy ha hallanak olyan programról, ahol az IBM értéket képviselhet, akkor küldjék be. Ezután Szabó Levente CSR felelősünk dönti el, hogy nyitottá teszi-e a lehetőséget a kollégáknak. Tehát van egy belső, szervezett oldala az önkéntességnek, de magunk is gyakran szerveződünk önerőből. Nemrég például a kollégák süteményeket sütöttek, amiket megvásároltunk egymástól, a befolyó összeget pedig egy gyermekétkeztetési alapítványnak utaltuk át.

Milyen személyes motiváció vezetett, hogy mentorkodást vállalj?
D.J.:
  Az IBM-nél a cégen belüli mentorálás egy jól működő, nagyon ösztönzött dolog. Bárki, aki úgy érzi, hogy valamiben több szaktudása, tapasztalata van, az segíti a többi kollégát. A mentorálás így az életem része, nekem is vannak mentoráltjaim a cégen belül, és én magam is mentorált vagyok. A Tehetség Piacteret az IBM-en kívüli mentorálás terepeként fogom fel, illetve egy más, fiatalabb korcsoportról van szó, ami egészen új kihívásokat jelent.

Hogyan találtatok egymásra?
V.J.:
Ildikó (szerk.: Győryné Csomó Ildikó, a program felelőse) jelezte, hogy az érdeklődési köröm Juliéval megegyezik, mert a legfontosabb célom az volt, hogy belelássak egy nagyvállalat  működésébe és idegen nyelvet gyakorolhassak. Hamar kiderült, hogy Julival kölcsönösen szimpatikusak vagyunk egymásnak, így gyorsan egymásra találtunk, és megkezdtük a közös munkát.

Milyen célt tűztetek magatok elé?
D.J.: Ahogyan Julcsi mondta, az egyik cél az idegen nyelv gyakorlása volt, ezért minden levelezést és kommunikációt angolul folytattunk. Emellett Julcsi szerette volna fejleszteni prezentációs készségeit, ezért tartott egy egy órás tréninget az IBM dolgozóinak a vitakultúráról.

Julcsi, mesélnél a tréningről?
V.J.:
Egy órás tréninget terveztem, közös munkánk során erre készített fel Juli. Bevezetett a prezentáció és előadástechnika világába, hasznos trükkökkel látott el, hogyan is kell egy ilyen tréninget professzionálisan megtervezni és levezetni. A vitázás hasznosságáról és fontosságáról szólt a tréning, úgy hiszem ezt minél szélesebb körben ismertetni kell . Az iskolámban egy éve indítottam egy vitakört, ahol minden héten  2 csoportra osztva egy-egy tételmondat mellett illetve ellen kell érvelni.  A vitázás kultúrájának az angolszász területen nagy hagyománya van, de az itthoni középiskolákban még nem túl elterjedt. A tréning során ezt igyekeztem átültetni az üzleti világba, a pozitív visszajelzések alapján sikerrel. Az egyik résztvevő jelezte, hogy nagyon hasznosnak találta a programot, mert a cégen belül felmerülő problémák megoldásában is segítséget adhat.

D.J.: Valóban óriási siker volt. A tréning végén próbavitát csináltunk, ahol a kollégák maximálisan beleélték magukat a helyzetbe. A tréning mellett a másik célunk volt Julcsinak visszajelzést szereznünk arról, hogy egy céges, üzleti környezetben a prezentációs készségei mennyire állják meg a helyüket. Volt olyan kolléga, aki szerint akad a cégnél olyan, aki hálás lenne, ha csak feleannyira jól tudna prezentálni, mint Julcsi.

Van-e további közös tervetek?
D.J.:
Igen, a harmadik célunk még függőben van. Julcsi szeretne kutatni, ennek céges kereteit kell még felderítenem.

Mi lenne a kutatási téma?
V.J.:
A nők munkaerőpiaci helyzete, karrier és család összeegyeztetése.

D.J.: Az intenzív időszak azonban, amikor hetente beszéltünk vagy találkoztunk, lezárult. Ha rajtunk múlik, akkor még lesz folytatás.

Mennyire vagytok elégedettek az eredményekkel?
V.J.:
Maximálisan. Sokkal többet kaptam mint gondoltam volna. A pozitív visszajelzéseken kívül az, hogy az IBM-nél tölthettem egy fél napot, megismerhettem a céget és annak működését, nagyon nagy élmény volt. Szintén emlékezetes alkalom volt, amikor Julival a Gazdasági Rádió műsorában egy órán át beszélgethettünk Novák Péterrel. Különlegesnek tartom azt a Tehetség Piactér Programban, hogy megismerhettem a többi mentoráltat, egészen más területen érdeklődő fiatalokat, akikkel máshol nem lett volna alkalmam találkozni.
Időközben pedig Benkő Vilmos ösztöndíjpályázat retorika kurzusára is sikerült felvételt nyernem, mely egy újabb fantasztikus lehetőség számomra.

D.J.: Bevallom, én eleinte tartottam attól, hogy 2-3 hónap nagyon kevés lesz, de most úgy érzem, hogy sok eredménnyel járt az együttműködésünk.

Mentorként mit ad neked a közös munka egy inspiráló fiatallal?
D.J.:
Teljesen más élményt nyújt, mint a cégen belüli mentorálás. A fiatalokkal való együttműködés egészen más dolog, ők még teljesen másképp, sokszor jóval kreatívabban gondolkodnak. Nekem nagyon jó érzés egy új, fiatal világszemlélettel találkozni, ami arra ösztönöz, hogy megkérdőjelezzem a saját feltételezéseimet, és felfrissüljek, nyitottabbá váljak a saját munkámban is.

Julcsi, hogyan tovább, tervezel-e részt venni hasonló programokban?
V.J.:
Ha visszatekintek az elmúlt másfél évemre, nagyon organikusan, szinte maguktól jöttek a lehetőségek. Mindenre nyitott vagyok, ami hasznomra lehet, és figyelek.

Kit biztattok egy mentori programban való részvételre?
D.J.:
Akárkit, aki hajlandó 2-3 hónapon keresztül egy kicsi plusz energiát fektetni önmagába. Biztatnám azokat is, akik még nem feltétlen tudják pontosan, hogy mit akarnak, de van bennük elkötelezettség és munkakedv.

V.J.:  Az a remek ebben a programban, hogy éppúgy megtalálja a számítását az, aki közgazdász, mint aki orvos akar lenni, tehát a legkülönfélébb területek iránt érdeklődő, nyitott fiatalokat biztatom.